A húsvét miatt süllyedt a forint

2008. Már. 24.

Az előző napok erősödése után tegnap esett a forint, ami elemzők szerint nagyobbrészt a short pozíciók húsvét előtti zárásának a következménye, hiszen a nagy nemzetközi piacok péntektől bezárnak.

Délután 258,25-258,35 forinton jegyezték az eurót. A dollár erősödött az euróval szemben, amit elemzők szerint a dollárban jegyzett nyersanyagok árainak emelkedése, az árupiaci vásárlások miatt keletkezett dollárhiány okozott. Egy dollár 167,43 forintot ért, egy euróért pedig 1,5426 dollárt kellett adni. Csupán közel kétszeres túljegyzés és tempósan emelkedő hozam mellett keltek el a 12 hónapos diszkontkincstárjegyek. A tegnapi aukción 40 milliárd forintnyi hat hónapos papírt hirdetett meg az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), amire az elsődleges forgalmazók 74,1 milliárdos ajánlatot adtak be. (A három hónapos kincstárjegyek keddi aukcióján még 40 és 185,8 milliárd forint volt a két érték, míg a hat hónaposok esetében szerdán 25 és 74,5 milliárdról szólt a statisztika.) Az elfogadott hozamok 8,50-8,82 százalék között szóródtak, a 8,75 százalékos átlag a két héttel korábbit 24, a tegnapi másodpiaci benchmarkot 27 bázisponttal múlja felül. A másopiaci referenciahozamok kissé emelkedtek.

A húsvét miatt süllyedt a forint

Töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat, csak 3 lépés az egész!
Kérje ingyenes árajánlatunkat!