A végtörlesztés határideje hamarosan lejár
Az év végén bejelentett törvénymódosítás jelentősen leszűkítette a lehetőségeket. A korábban megjelölt 60 nap helyett ugyanis csak január végéig lehet a végtörlesztéshez szükséges összeget előteremteni, amit igazolni is kell. Ebben azonban viták is támadtak, mivel csak a banki folyószámla kivonatot, és a hitel ígérvényt tudják elfogadni.
Miért rossz ez?
A módosításból kimaradt az adás-vételi szerződés, amelynek megkötésétől több hét is eltelhet, mire a vevő kifizeti a teljes összeget. Például ő is hitelt vesz fel, vagy csak idő, mire összeszedi, felveszi, stb..
Azonban december végi bejelentés mindenkit rosszul érint, pontosabban az előbb felmerült indokok miatt. Várhatóan még lesz változtatás, de már nagyon kevés az idő.
E mellett felmerült a közalkalmazotti támogatás is, amely a közszférában tevékenykedőknek óriási könnyebbítés lett volna. Ám ők valószínűleg kimaradnak a körből, mivel nem készült el időben a támogatásról szóló törvényjavaslat. Ez mintegy 53.000 embert érint(ene).

Hitelek sincsenek
A nagy durranásnak számító forinthitelek ideje is lejárt. Legtovább, még 2012 elején is, az OPT kínálatában lehetett megtalálni, ám már ott sem igényelhető végtörlesztésre forinthitel.
Vagyis ott vagyunk, majdnem ahol elkezdtük. Persze azért rengeteget tudtak élni a lehetőséggel. Viszont akiknek nem elsz rá lehetőségük, sokmilliót bukhatnak.
A végtörlesztés miatt ugyanis számos ingatlanon próbáltak "túladni", hogy vissza tudják fizetni, ám nem feltétlenül fogják tudni. Így pedig hiába kínálták jóval áron alul lakásukat, elbukják.
Még nem lehet tudni, mit hoz a jövő, gondoskojon önmagáró, szeretteiről! Kattintson most a cikk alatt található Kapcsolatfelvétel gombra!

Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)