A végtörlesztés sem mindenkinek fog járni
Bár elég sokan ellenzik, mivel nem mindenki veheti giénybe, most már azt is tudjuk, a jogosultak körét is leszűkítik. Így tehát egészen pontosan azok vehetik igénybe, akiknek megvan rá a pénzük, valamint a felső határ 180 Forint svájci frank esetén, illetve 250 Forint euró. Tehát azok, akik ezen árfolyamok felett vettek fel hitelt, nem kérhetik a végtörlesztést.
A végtörlesztésről
Talán ez a pont érinti legjobban a devizahiteleseket. A korábban már szóba került ingyenes végtörlesztés továbbra valóban komoly kijelentés volt, sőt a pénzintézeteket felszólították, hogy átlátható kamatszámítást tegyenek lehetővé, mert ez jelenleg követhetetlen. Bár a bankok már hangot adtak ez irányú elégedetlénsügnek, elvileg nem veszélyeztet az, hogy kivonulna bárki is itthonról. Legfőképp azért, mert a legtöbb tulajdonos külföldi.
További fontos elem, hogy pozitív adóslistát kellene létrehozni, amely azokat tartalmazza, akik rendben, időre fizetik a törlesztő részleteket. Vagyis ez a jelenlegi KHR/BAR lista pozitív mutatója lenne.

Hazai helyzet
Itthon is azonnali ellentámadásba lendültek a bankok, de még a civilek is. Az ingyenes végtörlesztés ugyanis csak azoknak kedvez, akiknek van elég pénze ehhez. Márpedig a devizahitelesek, akiknek többsége éppcsak, hogy el nem veszíti lakását, honnan tudna összeszedni erre pluszt, amikor a törlesztő részlet fizetése is gondot okoz neki?
A bankok pedig szintén ellenzik, hiszen ez nekik úgymond nonprofit munka lenne, már pedig ugye ők sem szeretetszolgálat. Pozitívum viszont, hogy bár ez nem kedvező számukra (sem), a számos adósmentő csomag mind az ügyfelek érdekeit szolgálják.
Egyelőre nem biztató a helyzet hitelfronton, hiszen a forinthitelek is nehezen döcögnek, plusz a frank is ingadozik, a jegybank folyamatos lépései ellenére, bár korántsem akkora mértékben, mint azt már tapasztalhattuk. Vagyis cska bizakodhatunk és reménykedhetünk, hogy a már elindult javulás (de legalábbis stagnálás) a pozitív irányt veszi fel tartósan.
Váltsa kedvezőbbre hitelét még most! Kattintson most a cikk alatt található Kapcsolatfelvétel gombra!

Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)