Adókedvezmény lakáshitelre
A lakáshitelekre vonatkozó adókedvezmény 2006. decemberig volt érvényben. Eszerint a 2006-ig felvett hitelek első négy évében a lakáshitelek után fizetendő adót az arra jogosultak visszaigényelhették a hitelköltségek 30-40 százalékát, de az összeg nem haladhatta meg évente a 120.000 forintot.
2010-től is érvényes az adókedvezmény, azonban erre csupán azok jogosultak, akik éltek az utólagos szocpol jogával, és erre megelőlegező kölcsönt vettek fel, illetve azok, akik szocpolra és megelőlegező kölcsönre sem voltak jogosultak, de lakáshitelt igényeltek 2006. december 31-ig és van családi pótlékra jogosult gyermekük
Amennyiben további kérdése van, keressen meg minket, vagy tegye fel vonatkozó szakmai fórumaink valamelyikén. Illetve jelentkezzen folyamatosan megújuló hírlevelünkre, amelyben első kézből kaphat a hitelezéssel kapcsolatos információkat, összehasonlításokat.

Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)