Állami kamattámogatás és árfolyamrögzítés a devizás közalkalmazottaknak

Nyomtatás
Mint ismeretes, eléggé lekéstek a sok megbezsélésben arról, hogy még időben igénybe vehessék a végtörlesztést a közalkamazottak. Mivel ez azért szintén több ezer embert érint, fontos volt valami megoldást taláni. Január elején össze is ültek, de a végtörlesztésnél meg a meghatérzó dátum a január végge, így kellett valami más. Lett.

Jobban járnak

Nos, a közalkalmazottak örülhetnek, mert jobban járnak, mint a hétköznapi devizás. Várhatóan a munkaadónál lehet majd érdeklődni, de a mintegy 70.000 közalkalmazottat is értesítik, írásban. Eddig kedvezméynes forinthitelt kaptak volna. A jelenlegi állás szerint állami kamattámogatás mellett történő árfolymrögzítést tesznek lehetővé. Ezt pedig lehet még fokozni is, mivel a gyermekek száma is befolyásolja a támogatás mértékét.

Mennyi az annyi?

Közel 30%-kal is csökkenhet egy-egy devizahitel. Ez számokban nézve, ha az ügyfél jelenleg forintban fizet kb. 70.000 forintot, akkor ez (akár) közel 20.000 forinttal is csökkenhet. Így már elviselhetőbb, 50.000 forint lesz. Ha pedig több gyermek is van a családban, akkor ez még akár kedvezőbb is lehet. Ez pedig tovább csökkentheti a devizahitelesek számát.

Mi történt eddig?

Nos, elmondhatjuk, hogy végül egészen elviselhető szám jött ki a tavalyi év végére. Mintegy 100.000 devizás végtörlesztett sikeresen. Legyne szó akár készpénzről, lakáseladásról, cseréről, kölcsönről, a lényeg, hogy ennyien sikeresek voltak.

Továbbiakban

Ha a kisemberek nem tudnának mit kezdeni a közalkalmazottak segítségével, biztosak lehetnek abban, hogy van még remény. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság megkezdte már működését, idén pedig továbbra is megy tovább. E mellett visszajött a szocpol, lakásépítési támogatás néven, megreformálták az államilag támogatott hitelt, vagyis nem fogunk idén sem unatkozni.

Vegye igénybe az Önnek járó támogatásokat! Kattintson most a cikk alatt található Kapcsolatfelvétel gombra!

Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)
 

Kapcsolódó hírek

<< vissza a hírek oldalra
Bankárnet Kft. © Minden jog fenntartva!