Csökkenhetnek a törlesztők a forint miatt?
Ha tartja magát a forint (HUF) árfolyama, még jó is kisülhet belőle, mivel a devizahiteleseknek, nem csak a frankosoknak, csökkenhet a törlesztője. Ami egy hosszú ingadozási folyamatot szakít meg, amely által, ha csak egy-két hónap erejéig, de kisebb lehet a költség.
Előnyei
Azon felül, hogy a törlesztő részletek alacsonyabbak, segíthet abban is, hogy a közelgő árfolyamrögzítést átgondolják. Hogy miért? A mostani, alacsonyabb részlet ugyanis akár állandó is lehet, éveken keresztül. Az árfolyamrögzítés lényege a korábbiakhoz hasonlóan az lesz, hogy a svájci frankot (CHF) 180 forinton, az eurót (EUR) 250 forinton, míg a japán yent (YPJ) 2,5 forinton lehet rögzíteni. Újdonság, hogy négy évig, azaz, egészen 2016 végéig lehet élvezni ezt a lehetőséget.
További újdonság, hogy a gyűjtőszámlán felszámolt kamatot, ami alapjáraton sem túl magas, nem kell kifizetni teljsen, mivel a bankok és az állam is átvállalja. Tehát szinte csak azt kell visszafizetni, ami ott összegyűlik.

Befektetés
Aki még gondolkodna, tovább görgetheti, és egy jó ajánlattal még jól is járhat. A felszabaduló pénzt érdemes befektetni akár megtakarításba, lakáskasszába. Így nem csak az a pénz kapahtó vissza, amit még törleszteni kell, hanem nyereségre is szert tehet. Persze nem milliókról van itt szó, de sok kicsi sokra megy, azt is meg kell becsülni.
NET és kamattámogatott lakáshitel a nemfizetőknek
Azoknak is van reményük, akik már csúszásban vannak, esetleg felmondták jelzáloghitelüket. Az új, kamattámogatott lakáshiteleket ugyanis késedelmes hitelekkel terhelt ingatlan vásárlására is leht igényelni. Aki pedig kisebbre cserélné a devizaterhes lakását, szintén igénybe veheti. Vagyis jelentősen kibővítették a kedvezményezettek körét.
A Nemzeti Eszközkezelő Társaság pedig többezer ingatlan vásárlását tervezi az idei évben, a következőkben pedig egyre többet. Ennek lényege, hogy a szociális helyzet figyelembe vételével a NET megvásárolja az adós ingatlanát, amit ő tovább használhat, bérlőként. Később pedig lesz lehetősége a visszavásárlásra.
Számos kedvezmény lép életbe idén, használja ki, találja meg az Önnek legkedvezőbbet! Kattintson most a cikk alatt található Kapcsolatfelvétel gombra!

Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)