Ebből nem lesz nagy világgazdasági válság

Nyomtatás
A hitelpiaci krízis nem fenyeget azzal, hogy megismétlődik a nagy világgazdasági válság, többek között azért, mert ma sokkal válságállóbb a globális pénzügyi rendszer, és óvatosabbak a pénzügyi szereplők - mondta el az InfoRádiónak Csaba László egyetemi tanár.

Csaba László kiemelte: sokkal válságállóbb lett a pénzügyi rendszer, mint az 1930-as években volt.

Az egyetemi tanár az okok között kifejtette, hogy a központi bankok és a pénzügyminisztériumok között rendszeres a kapcsolat, vagyis nem fordulhat elő, hogy valamely szereplő összehangolatlan módon beavatkozik a folyamatokba.

Fontos tényező az is, hogy az 1930-as években nem voltak ennyire kiterjedtek a származékos ügyletek, nem fedezték a tevékenységüket a bankok és a befektetési alapok. Továbbá sokkal nagyobb áttekintéssel bírnak a szereplők, így kiegyenlítettebb a világ, mint annak idején, és egy szereplő kockázata nem válik rendszerkockázattá - hangsúlyozta a közgazdász.

Az egyetemi tanár kiemelte azt is, hogy a megtakarítások nem aranyban, valamint aranyhoz kötött fontban és dollárban vannak, hanem leértékelődő dollárban, illetve felértékelődő fontban és euróban, így a devizák árfolyammozgása révén megy végbe a különböző befektetési formák átértékelése.

Csaba László szerint ezek a feltételek együttesen biztosítják, hogy a rendszerben meglévő feszültségek nem fognak olyan pusztító módon felszínre jutni, mint az a harmincas években történt.

A globális pénzügyi rendszer egészének nagy a kockázattűrő képessége - vélekedett a közgazdász.

 

Napi Online


Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)
 

Kapcsolódó hírek

További népszerű cikkek

<< vissza a hírek oldalra
Bankárnet Kft. © Minden jog fenntartva!