Euróövezeti válság: még nincs megoldás
Az Unió belül egyre több ország jelzi, hogy baj van. Méghozzá nagy. Ha erre gondolunk, valószínűleg Görögország jut eszünkbe azonnal. Érthető. Azonban, amire kevésbé számítottunk, hogy mások is ezt teszik. Spanyolország, Olaszország, Ciprus, de még Franciaország is (bár ő kevésbé) folyamatos nehézségekbe ütközött.
A nagy döntés. Elhalasztották.
Ma (pénteken) összeültek a nagyok, a jegybankok vezetői, valamint az EU irányítói, hogy megoldják az euróövezeti válságot. Méghozzá sürgősen, hiszen gyakorlatilag az egész világot érinti ez a döntés. Sajnos azonban a bejelentés végül is elmaradt, később várható.
Félő volt, hogy emiatt csúszik a görög adósmentő csomag 2. része, de még most sem biztos, erre majd csak októberben kapunk választ. Ha minden igaz, Írország, sőt Portugália is kap hitelt, és ez egyelőre rendben megy tovább.
Az európai mentőalap (EFSF) bővítését már korábban is tervezték, sőt a július 21-én el is fogadták ezt, ám egyelőre még sincs konkrét lépés.
A bejelentésre, miszerint meg fog történni az eurózóna segítése, egyelőre jól reagált a piac. Márpedig azt tudjuk, hogy Magyarország igen érzékeny mostanság a különböző devizák változására. Ugyanakkor talán jobb helyzetben vagyunk, hogy nincs még bevezetve az euró. De ne szaladjunk ennyire előre. Egyelőre örüljünk a megállapodásnak és reméljük, hogy nem omlik össze az eurózóna.

Itthon
Szintén örültek a döntésnek, de mivel még nincs konkrét intézkedés, még semmi sem biztos. Amit viszont már konkrét:
1. Elkészült a végtörlesztési javaslat, amely azt jelenti, hogy azok, akiknek a hitelfelvételkor az árfolyam nem haladta meg a 180 CHF/HUF, 250 EUR/HUF illetve 200 JPY/HUF mértékét, igénybe vehetik a végtörlesztést. Fontos azonban, hogy a végtörlesztés nem csak a jelzáloghitelre vonatkozik, hanem egyúttal a gyűjtőszámlán összegyűlt összeget is egyben vissza kell fizetni, ezzel is érdemes számolni! A pénzintézetek, amennyiben megfelel a feltételeknek, nem utasíthatja vissza a kérvényt, és 60 napon belül teljesítenie kell. Semmilyen költséget, díjat ezért nem számolhat fel.
2. Teljes adóslista: A BAR/KHR lista folyamatos bővítését jelenti, amely ezentúl a természetes személyeket is nyilván tartja. Ezen felül a pozitív listát is elkészítenék, amely a pontosan törlesztőket, megbízható ügyfeleket tartaná nyilván. Így erről is konkrét adataink lennének. Azért megnyugtatásunkra: az adóslista adatait is csak a bankunk használhatja fel, más csak akkor, ha erről írásban nyilatkozatot teszünk. Amennyiben visszautasítjuk ennek lehetőségét, azt is rögzítik.
A javaslatok még változhatnak, ám ezeket nyújtották be egyelőre.
Válsa kedvezőbbre hitelét most! Kattintson a cikk alatt található Kapcsolatfelvétel gombra!

Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)