Túl a mélyponton – már Soros szerint is
Küldje el ismerõsének
A válságból leghamarabb Ázsia lábalhat ki, a világgazdaság motorjának szerepét pedig az USA helyett nemsokára Kína veszi át – jelentette ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfőn megjelent számában a magyar származású milliárdos befektető. "A gazdasági szabadesés véget ért, a pénzügyi rendszer összeomlásának veszélye elhárult, a lefelé mutató trend pedig csillapul" - vélekedett Soros György.
Az üzletember szerint a válság nagy esélyt ad a gyenge országoknak ahhoz, hogy az euróövezet részévé váljanak. Úgy véli, a krízisnek arra kell késztetnie Németországot, hogy a legerősebb, eurót használó országként jelöljön ki célokat a hatékonyabb euróövezeti rendszer létrehozására. Ugyanakkor Soros kevesli a német kormánynak az ügyben tett kezdeményezéseit. A befektető mindemellett úgy kalkulál, a dollár az euróhoz képest már nem gyengül, sőt még erősödhet is.








