Alkotmányellenes az új ingatlanadó!
2010. január 27. szerda, 01:49
Küldje el ismerõsének
Küldje el ismerõsének
Sérti az alkotmányos jogokat a nagy port kavart ingatlanadó, ezért azt alkotmányellenessé nyilvánította, és visszamenőlegesen is érvénytelennek minősítette az Alkotmánybíróság a kedden meghozott egyhangú határozatával.
Az év elejével bevezetett adót már a januári töredék hónap után sem kötelesek leróni a házak, lakások, üdülők tulajdonosai vagy haszonélvezői. Ugyanakkor a nagy értékű gépkocsik, hajók, vagy repülőgépek után meg kell fizetni a vagyonadót.
Az Alkotmánybíróság szerint a lakóingatlanokat terhelő forgalmi érték alapú adó a vizsgált törvényben foglalt módon önadózással párosul, ezért a forgalmi érték meghatározásában rejlő bizonytalanság kockázata teljes mértékben az adózókra hárul, ami a jogállamiságból levezethető jogbiztonságot sérti.
A törvény ellentmondásos szabályai következtében nem egyértelmű, milyen értéket kell adóalapnak tekinteni, és több adóalany esetén hogyan kell közöttük megosztani az adófizetési kötelezettséget akkor, ha a lakóingatlant az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, és az annak gyakorlására jogosult személy lesz az adó alanya. Ez pedig szintén sérti a jogbiztonságot.