Megtévesztő egyenlegek a magánnyugdíjpénztáraktól
Nem feltétlenül a valós helyzetet tükrözik a június 30-ig kiküldött egyéni számlaértesítők.
Úgy látszik, a tavaly januárban indított központosított bevallás – minden korábbi ígéret ellenére – még az idén is gondokat okoz a magán-nyugdíjpénztári tagok számára. Ezért tartotta szükségesnek az adóhivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy közös közleményben hívja fel a figyelmet: nem feltétlenül tükrözik a valós helyzetet a magánnyugdíjpénztárak által 2008. június 30-ig kiküldött egyéni számlaértesítők. Teljes egészében ugyanis az eddig megszokottnál később írják jóvá a pénztártagok egyéni számláján a 2007. évi tagdíjakat és azok hozamait. Mivel az értesítők az eddig lekönyvelt tételeket tartalmazzák, így feltehetően nem mindig felelnek meg a foglalkoztató által a 2007-es naptári évre bevallott és befizetett tagdíjak teljes összegének.
Mint azt az elektronikus informálódást nyújtó pénztárak bejelentették, az egyenleg valójában azokat téveszti meg, akik nem vártak az informálódással a postai értesítő megérkezéséig. Ezekben ugyanis a PSZÁF által közzétetteknek megfelelően az egyéni számlákon ténylegesen jóváírt tagdíj és hozam 2007-re érvényes összege mellett a kasszák tájékoztatnak a hozzájuk idén beérkezett, de 2007-re vonatkozó tagdíjbevallási és -befizetési adatokról is. Mivel azonban ezek kizárólag a tájékoztatást szolgálják, a valódi adatok könyvelt tételként a 2009-ben kiküldött, de 2008-ra vonatkozó számlaértesítőben fognak majd megjelenni.
Miként arról az APEH tájékoztatott, 2007 januárja óta zavartalanul és folyamatosan történt a tagdíjbefizetések magánnyugdíjpénztárakhoz való átutalása, csupán a bevallási adatok érkeztek – az új rendszerre való átállás kezdeti technikai nehézségei miatt – késve a pénztárakhoz. Miután viszont a kasszák az azonosítatlan tagdíjak befektetéséről is gondoskodnak, és azok hozamát a folyamatos azonosítást követően jóváírják a tagok egyéni számláján, ebből fakadó veszteség a pénztártagokat nem érheti. Más a helyzet azonban a választható portfólióra átállt kasszáknál, amelyeknél az azonosítás előtt nincs mód a választott portfólióba befektetni. De mint az a napi értékelést egyedüliként bevezetett OTP Mnyp. esetében látszik, a mostani helyzetben akár örülhetnek is a késlekedésnek a növekedési portfólióba kerültek, mivel a legjelentősebb veszteségek éppen itt következtek be.

Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)