Referenciák

Ízelítőként álljon itt néhány, elégedett ügyfeleink köszönőlevelei közül:

Kedves Ernő Terbe Úr!

Ezúton szeretnénk köszönetet nyilvánítani a Bankárnet Kft. segítségnyújtásáért ingatlanunk hitelezési ügyletének intézésében.Ön bebizonyította hogy a kilátástalannak tűnő helyzeteknek is van megoldása, mely nálam sajnos abból fakadt, hogy családtagomnak volt egy rossz hitelkonstrukcióban felvett jelzálogkölcsöne, melynek fizetési mulasztása miatt az ingatlan, mely a nevemen volt, árverési eljárás alá került és ebből adódóan én BAR listás lettem. A Bankárnet a nehézségeken felülemelkedve megtalálta a megoldást és sok egyéb probléma mellett végig az ügy lezárására törekedett. Nagyon köszönöm emberi hozzá állását és abszolút megbízhatóságát, mind az ügyintézés elő és utómunkáiban egyaránt, amely majd 3 évig tartott. A Bankárnet Kft. garanciát jelent számomra bármilyen pénzügyi szolgáltatással kapcsolatban. Munkájukhoz hasonlóan megelégedett ügyfeleket, további üzleti sikereket kívánok és akinek csak tehetem, az Önök cégét ajánlom!
Köszönettel;
K.Tímea

Kedves Váczi Zsófia!

Köszönetünket szeretnénk kifejezni , azért az áldozatos munkáért, amit érdekünkben végeztél!
Sok sorstársunkhoz hasonlóan lakás, és gépkocsi hiteltörlesztéssel a vállunkon éltük életünket, sajnos a frank árfolyamának változása egyre nehezebb helyzetet teremtett.
A kezdeti 53e Ft-os havi részlet előbb 80e Ft, majd 100e Ft körülire változott, továbbra is becsülettel fizettük a részleteket. Azonban míg a részletek rendre nőttek a férjem fizetése az elmúlt évekbe jelentősen csökkent . Hogy fizetőképességünket a bankok felé folyamatosan fenntartsuk plusz munkákat vállaltuk, azonban ez is kevésnek bizonyult, így  fokozatosan belecsúsztunk  hitelkártya hitelekbe is. Ekkor következett be a legrosszabb,  férjem tízen év után elvesztette a munkahelyét.
A bankok csak minimális együttműködést mutattak a helyzet megoldására,  bár  látható volt, hogy eddig jó adósként rendben fizettünk mindent.
Veszélybe került a  lakás , az  autó, és minden amiért sok évet dolgoztunk.  Bankról bankra járva tapasztaltuk az elutasításokat, próbáltuk banki tanácsadó segítségét kérni, következménye, egy felesleges ingatlan adásvételi szerződés és annak százezres költsége lett.
Folyamatában szórtuk ki a tízen-húszon ezreket megoldás nélkül .
Egy átvirrasztott éjszakán találtunk a Bankárnetre, az interneten.
Másnap már időpontot egyeztettünk, és találkoztunk Váczi Zsófia kollégájukkal. Tudtuk csodára van szükség…
Zsófia nehéznek, de nem reménytelennek látta helyzetünket.
Gondolkodási idő kért, majd 2 nap után megoldási javaslattal keresett minket.  A hitelkérelmet leadtuk az általa javasolt bankba. Vártunk és reménykedtünk, bár sok bizalmunk nem volt már, és a harmadik héten meglett az új hitel. Megtörtént a jelzálogtörlés a lakásról, és a fennmaradó ősszegből már lehetőség nyílt a hitelek visszafizetésre és kezelésére.

H Judit

Kedves Zsófia!

Szeretném megköszönni a hitelkiváltással kapcsolatos segítségét.

Az Ön segítségével mindkét hitelt időben sikerült kifizetni, és remélhetőleg a javasolt megtakarítással az új hitelt is még a futamidő lejárta előtt sikerül majd kiegyenlíteni.

Pénzügyi tanácsért a jövőben is Önökhöz fogok fordulni.

További sok sikert kívánok Önnek és a Bankárnet csapatának is.

Köszönettel:

Makránszky Melinda

Tisztelt Bankárnet Kft!

Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni Orbán Péternek és a Bankárnet Kft.-nek lakáskölcsönöm lebonyolításával kapcsolatban. Az eset nagyon bonyolult volt, én Amerikában élek és a magyarországi lakásomra vettem fel hitelt. Orbán Péter nagyon korrekt, precíz és nagyon professzionális módon bonyolította az ügyet, maximálisan elégedett vagyok.

Köszönettel: Boroven József

Tisztelt Bankárnet Kft!

Szeretném köszönetemet kifejezni, egyik kedves munkatársuknak, Orbán Péternek. Az Ö pontos, és gyors munkájának köszönhetően, sikerült megvennünk azt a családi házat amit régóta nézegettünk. Több helyen próbáltunk már hitelt felvenni, de eddig nem sikerült. Munkatársukkal nagyon meg voltunk elégedve, ezúton neki is szeretném még egyszer megköszönni a munkáját, a hitelfelvétel előtt állóknak pedig csak ajánlani tudom, mind a Bankárnet Kft-t, mind pedig Orbán Péter Urat!!

Tisztelettel : Barta János

Kedves Péter!

Ezúton is szeretném megköszönni Neked azt a profi munkát, amellyel engem az első lakásomhoz jutattál. Egy ismerősöm ajánlotta nekem a Bankárnet Kft, ő mondta, hogy itt minden segítséget meg fogok kapni, mert profi szakember gárdával lesz majd dolgom. Igaza lett, tökéletesen. Minden úgy történt, ahogyan azt az első beszélgetésünkön nekem elmondtad. Gördülékenyen, simán, precízen. Nyugodt szívvel fogom én magam is ajánlani az ismerőseimnek a segítségeteket. A jövőben, ha bármilyen pénzügyi megoldás kell majd nekem, akkor biztosan csak hozzátok fogok fordulni.

Segítségedet, korrektségedet és profi munkádat még egyszer köszönöm.

Üdvözlettel:

Andrásevits Márk
Egy elégedett ügyfél

Tisztelt Orbán Úr! Kedves Péter !

Ez idáig csak mértékkel hittem a sajtókban megjelenő reklámoknak. Igaz, ezeket is kellett szortírozni hogy mi az igaz és mi nem.

Ezen kevesek egyik pozitív letéteményese Cége, ahol dolgozik, és Ön!

Azt a segítséget, melyet Ön kifejtett irányunkba, nem tudjuk elfelejteni. Kívánunk további munkájához erőt,egészséget!

Segítségét nagyon köszönjük!

Budapest, 2009.09.08.

Tisztelettel

Latinovits Ödön Géza

Tisztelt Orbán Péter !

Köszönöm az Ön által nyújtott segítséget. A cég pontos , korrekt megbíható. Minderől reális és érthetö információt kaptam, gyorsak kedvesek és segítőkészek voltak.

Másknak is ajánlani fogom a Bankernet Kft.-t

Üdvözlettel: Kovácsné Detti

Kedves Orbán Péter !

Még ma is emlékszem első levélváltásunkra és a gyors válaszra, amit akkor és azóta is mindig, minden témában kaptam. Akkor azt hittem nem lesz senki aki foglalkozna a problémánkkal, és nagyon megnyugtatott és segített pozitív gondolkodásomat megőrizni a profi, barátságos, maximálisan hozzáértő hozzáállásod. Egyre átláthatóbbá, világosabbá váltak problémánk megoldásának részletei, és örülök hogy ebben a nehéz helyzetben egy ilyen emberrel sikerült megismerkednem, életem és cégünk egyik legérdekesebb szakaszában.

Nagyon köszönjük még egyszer Péter!

Üdvözlettel:

Rusznyák János
ügyvezető

Kedves Orbán Péter !

Feleségemmel együtt elhatároztuk, hogy a végzős egyetemista fiunknak lakást vásárolunk, hogy kedvesével együtt megkezdhessék az igazi nagybetűs ÉLETET. Az elhatározást tettek követték. Megvetettük , meghánytuk az anyagi helyzetünket. Számolásunk után kiderült, hogy jelentős hitelre van szükségünk. A feleségem és én is jelentsen elfoglaltak vagyunk, így nem sok időnk van arra, hogy a megfelelő hitelt nyújtó bankot megkeressük, a szükséges papírokat beszerezzük és hordozgassuk az egyik helyről a másikra, sorban álljunk a hivataloknál, stb. A helyzetünket súlyosbította, hogy a jelenlegi makro-gazdasági környezet miatt a bankok a hitelnyújtás körülményeit jelentősen megszigorították, ugyanakkor julius 1 -től egy 5 %-os ÁFA emeléssel is kellett számolnunk.

A Bankok hitelnyújtási feltételeit nézegettem az interneten, amikor ráakadtam a BANKÁRNET honlapjára, s ott tanulmányoztam a szolgáltatásait. Nagyon megtetszett, és írtam önöknek egy levelet, amire másnap válaszoltak is, majd telefonon megkeresett Orbán Péter. Felvettük a kapcsolatot és a személyes megbeszélés alkalmával mindenre kiterjedő, komoly ismeretanyagot kaptam, minden részletre kitért. Ismertette mind a buktatókat, mind a lehetőségeket.

A szerződés megkötése után beindult a verkli. Hihetetlen volt látni azt a profizmust, ahogy Orbán úr, illetve a Bankárnet apparátusa dolgozni kezdett. Minden egyes lépésről tájékoztatást kaptam. Időben ismertették a következő lépést. Igazából, nekem csak az aláírások a személyi anyagok beszerzése volt a feladatom. A lakást eladó ügyintéző is csak nézett, hogyan lehetséges ez az összehangolt, korrekt, mindenre odafigyelő munkavégzés. Bartaimnak, mikor mesélem, hihetetlenül tekintenek rám s nem akarják elhinni, hogy az előszerződés megkötésének napjától számítva, 9 azaz kilenc naptári nap alatt a Bank kifizette a teljes vételárat az eladónak. Ebben az időszakban benne foglaltatik a földhivatali bejegyzés, a hitelszerződés a Bankkal, a közjegyzői szerződés, az eladóval megkötött végleges szerződés az ügyvédi letétek intézése, stb is. Ezek a dolgok minimális idő igénybevételével jártak a részemről. Mindent a Bankárnet és Orbán úr intéztek.

Ismételten szeretném megköszönni ezt a nagyon profi munkát, azt, hogy az ügyfelet igazi ügyfélként kezelik, azt nyújtják, amit ígérnek, sőt afelett teljesítenek. Köszönöm a munkájukat és bátran ajánlom mindenkinek, aki egy igazi profi, a szakmáját kiválóan értő, az ügyfelet megbecsülő, az ügyfél érdekeit igazán szeme előtt tartó, kiváló kapcsolatrendszerrel rendelkező csapattal akar együtt dolgozni !

Továbbiakban is sok sikert kívánva:

Grünwald Róbert
ügyfél

 

Kedves Zsófi!

Hálásan köszönöm a segítségét, nagyon sokat jelentett, hogy ennyi mindenben számíthattam Önre!!!

Remélem Önnek is lesz egy ilyen korrekt ember az életében akire így számíthat és segítségére lesz a nagy bajban!!!!

Üdvözlettel:

Szabó Ilona
Hálás ügyfele

 

Tisztelt Bankárnet Kft.!

Ezúton szeretném megköszönni a professzionális segítséget, amellyel segítették megvalósítani terveinket. Pénzpiaci rálátásuk, kapcsolatrendszerük, gyakorlatias megközelítésük és gondosságuk által gyorsabban sikerült kiválasztani a pénzpiaci szereplők közül az optimális partnert – mindezt egy rendkívüli piaci helyzetben. Külön köszönet az ügyintézésben nyújtott segítségért, amely értékes időt mentett meg a munkám és a családom számára.

Köszönöm Orbán Péternek a hitelügyintézésben nyújtott elkötelezett segítségét, tanácsait, és sok sikert kívánok a továbbiakban Neki, és az egész Bankárnetnek!

Üdvözlettel:

Bruckner Zoltán
Ügyvezető igazgató

Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

 

Tisztelt Bankárnet Kft. Vezetősége!

Ezúton szeretném megköszönni Nagy Tímea nevű dolgozójuk lelkiismeretes munkáját, odafigyelését, és segítségét, ami szerintem igen magas szakmai felkészültség eredménye!

Nekem hónapok óta a segítségemre van, banki ügyemet figyelemmel kíséri és ezen felül mindenben felvilágosítást kapok, ha másképp nem sikerül, telefonon keres meg!

Elsősorban Nagy Tímeának, de ezenkívül Önöknek is köszönöm, hogy ilyen kiváló szakmai ismeretekkel rendelkező dolgozók segítik az ügyfeleiket!

Munkájukhoz sok sikert, kitartást és megbízható ügyfeleket kívánok!

Budapest, 2008.11.04.

Szigetiné Bíró Bettina

 

Tisztelt Bankárnet kft!

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Bankárnet kft-nek a segítségért, melyet hitelügyintézésünkben nyújtottak! Más brókercégeknél már egy éve próbálkoztunk lakásvásárlási + szabadfelhasználású jelzáloghitel felvétellel, de az összeg nagysága miatt mindenhol falakba ütköztünk. Már egy éve megírtuk az adásvételi szerződést egy másik bankkal, aki hitegetett bennünket hétről-hétre, hónapról-hónapra.

Aztán egy ismerősünk ajánlotta kollegájukat, Váczi Zsófiát, akivel egy telefonos egyeztetés után, személyesen beszélgettünk, és a szokásos ígérettel tértünk haza.

Gondoltuk ez is elfér a padláson a többi között. És tévedtünk!

Begyűjtöttük a kért iratokat és egy hónap múlva a számlánkon van, a már nem is remélt összeg. Minden az igéreteknek megfelelően!

Valóban minden felesleges rohangálás nélkül.
Mégegyszer szeretnénk megköszönni korrekt és gyors ügyintézést!

Már hiszünk a csodákban!

Köszönettel:
Burján Katalin
Karácsony László
Érd
2008 04 02

 

Kedves Zsófi!

Először is elnézést, hogy csak most írok, de el kellett költeni a pénzt. Ez csak vicc volt. De van némi alapja. 🙂

Szóval szeretném Neked így is megköszönni, hogy ennyire segítőkész voltál és kedves. Nélküled valószínűleg már nem is tudom hol illetve hogyan lennénk. Tényleg az utolsó percben jött össze a kölcsön. Sajnos nagyon elúsztunk anyagilag. Ami nem jó, de ez van, ráadásul az előző helyen ahol szintén a hitel miatt jártunk, és ígérgettek, hogy minden rendben lesz és köttettek előre egy biztosítást ott nem jött össze, de a befizetett pénzt nem kapjuk vissza. Úgyhogy máshol hiába ígérgetnek megoldást, sajnos még át is vernek.

Szóval nem lehetünk elég hálásak Neked, mert súlyos gondoktól szabadultunk így meg.
Nem is ragozom tovább, köszönjük még egyszer.

Szia

Bódi Ildikó

Kedves Eszter!

Ezúton tolmácsolnám hálás köszönetemet Önnek! A felmerült problémám, amivel megkerestem Önöket, nem mondhatnám, hogy egy nagyon egyszerűen megoldható standard hitelezéssel kapcsolatos ügy lett volna. Mégis folyamatosan éreztem, hogy valóban ügyfél vagyok, valóban az a cél, hogy segítsenek. Ön azon dolgozott hogy SZÁMOMRA a lehető legjobb megoldás szülessen és ez nem utolsó sorban meg is született. Ne mondhatnám, hogy ez a mai Magyországon megszokott ügymenet lenne… Abban biztos vagyok, hogy az Ön személye számomra garanciát jelent bármilyen banki szolgáltatással kapcsolatban és minden ismerősömnek csak ajánlani fogom.

Munkájához további sok sikert kívánok!

Üdvözlettel,
Tóth Károly

Tisztelt Bankárnet Kft!

Feleségemmel elhatároztuk, hogy veszünk egy lakást, amivel bővítjük a jelenlegit. Egy ismerős útján akadtam a Bankárnetre, akik nagyon segítőkészek voltak és ahogy megígérték azonnal küldtek egy ajánlatot, amit összehasonlítottam a privátbankár honlapján a többi ajánlattal és a törlesztőrészlet alapján, arni számomra döntő volt, mintegy 5%-al jobb ajánlatot kaptam mint a kovetkező legjobb ajánat.
Az ügyintézés során is mindenben a segítségünkre voltak, segítettek elintézni bizonyos dolgokat, tehát mindent megtettek azért, hogy nekünk a lehetô legkevesebb időt kelljen eltöltenünk a kölcsön intézésével, ami a törlesztőrészlet mellett a másik legfontosabb tényező volt.

Budapest, 2008.03.14
Uzoni Balázs, Igazgató, Vodafone Mo. Zrt.

Tisztelt Bankárnet Kft!

2006-ban – ismerős útján – kerültünk kapcsolatba a Bankárnet Kft.-vel. Szabadfelhasználású hitelkérelmünket Nagy Tímea intézte, aki körültekintő, szakmailag megalapozott információi alapján a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót ajánlotta fel.
Rugalmas és ügyfélcentrikus hozzáállásával bonyolította hitelkérelmünket, aminek a következményeként, a határidők maximális betartása mellett kézhezkaptuk az összeget.
Mindezért köszönetünket szeretném kifejezni.

A cégnek és személyszerint Nagy Tímeának további munkájához hasonló megelégedett ügyfeleket, üzleti sikereket kivánunk.

Budapest, 2008.02.27,

 

Tisztelt Terbe Ernő Ügyvezető Igazgató Úr!

Ezúton szeretném megköszönni Önnek és a Bankárnet Kft.-nek rendkívül sikeres közreműködésüket!
Spanyol tulajdonosaink maximális megelégedésére szolgált az Önök szolgáltatása, a kereskedelmi bankok megversenyeztetése. Így ezáltal sikerült egy hosszútávon előnyös projekt finanszírozóval szerződést kötnünk.
Jövőben is számítok Önökre ingatlanvevőink lakossági finanszírozásában.

Budapest, 2007.07.26
Köszönettel:

Lehoczki Mihály
ügyvezető igazgató
Grupo Lar Hungria Kft

 

Tisztelt Terbe Ernő úr!

Bárdi Róbert vagyok a Nestle Purina Hungary KFT ügyvezető igazgatója.
2005-ben kerültem Önökkel kapcsolatba , az új házam építése okán, mivel munkahelyi elfoglaltságom miatt nem tudtam teljeskörűen tájékozódni a magyarországi bankok hitelkihelyezési politikájáról.
Szeretném megköszönni az Ön és munkatársai szakmai tudását és emberi hozzáállását, ahogy az ügyeimet intézték és a nevemben eljártak.
Remélem, hogy sok hozzám hasonló elfoglalt üzletember ismeri meg az Önök nevét, ahol a gyorsaság, a pontosság, és a minőség az elsőszámú szempont.
Gratulálok Önöknek a cégükhöz, és kívánok sok sikert az üzleti életben.

2006.február.17
Üdvözlettel

Bárdi Róbert
Ügyvezető Igazgató
Nestle Purina Hungary

Kedves Ernő!

Nem tudom elégszer megköszönni azt az ügyfélbarát hozzáállást, melyet ügyem intézése során tapasztaltam. Volt egy rossz hitelkonstrukcióban felvett jelzálogkölcsönöm – és mivel pénzre volt szükségem -, ennek egy kedvezőbb és nagyobb összegű jelzáloghitelét szerettem volna megoldani, de nem találtam senkit Ön előtt, aki elvárható gondossággal kezelte volna ezt a problémát, ill. az ehhez kapcsolódó személyes gondjaimat. Munkám során – belsőépítészettel és stylingolással foglalkozom – tőlem is elvárják a fokozott jelenlétet, az önnálóságot és tudom, hogy mennyire fontos a partnerek közötti odafigyelés és bizalom.
Még egyszer nagyon köszönöm az együttműködést!

Baráti üdvözlettel:
Szűcs Ildikó

FLEXOR
Ingatlanfejlesztő és ingatlanforgalmazó Kft.
ajánlólevél

A Bankár-Net Kft-vel 2006 óta dolgozunk együtt. Pénzügyi tanácsadást és szolgáltatást kapunk munkánkhoz, mely ingatlan gazdálkodásból és fejlesztésből áll.

Speciélis finanszírozási igényeinkkle fordulunk hozzájuk.

2007 év folyamán két ízben is az Ő tanácsuk alapján jártunk el, minek következtében olyan forrásokhoz jutottunk, mely alpján hosszú távú ingatlan befektetéseink megvalósulhattak,

Miközben ingatlangazdálkodásunkban nem kellett értékesítéssel ingatlan portfóliónkat csökkenteni.

Kapcsolatunk azóta is folyamatos. Jelenleg is két hitelügyünket készítik elő, melyek sikeres befejezése valószínűnek látszik az előzetes banki feltételek ismeretében.

Az egyik egy építőipari beruházás, a másik korszerűbb hitel biztosítása meglévő jelzáloghitel kiváltására, figyelembe véve ingatlangazdálkodási üzletpolitikánkat és likvidációs biztonságunkat.

A magunk részéről elégedettek vagyunk pénzügyi tanácsadásukkal és szolgáltatásukkal, mivel számos olyan dologra hívják fel a figyelmünket az előkészítő szakaszban, amivel időt és fáradtságot tudunk megtakarítani a pénzügyi terveink megvalósításának az érdekében.

Bp. 2008. március 26.

FLEXOR KFT

Bondor András ügyvezető

Tisztelt Terbe Úr!

Ezúton szeretném megköszönni irodánk egyedi kondíciójú lízing finanszírozását, amit „utcáról beesve” nem tudtam volna magamnak kiharcolni.

Azért is nagyon hálás vagyok, hogy nem kellett foglalkoznom a hitelügyintézés adminisztratív részével, és ezt ahogy ígérte is a legelején teljes körűen végig vitte az ügyletet egészen a folyósításig.

Vállalkozó barátaimnak is szívesen fogom ajánlani a Bankárnet hitelbrókeri szolgáltatását!

Budapest, 2008. március 26.

Tisztelettel:

Balásdi-Szabó István
ügyvezető

Kedves Ernő!

Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak Önöknek és megköszönjem munkájukat a hitelünk ügyintézésében. Váczi Zsófia igazán kitűnő munkát végez.

Budapest, 2007. december 5.

Köszönettel:

Kerülő Gábor

Kedves Eszter!

Elindultak a pénzek, remelém meg is érkeznek. Mindent nagyon köszönök. Soha nem gondoltam volna, hogy majdan egy hitelcentrumnak fogok köszönetet nyilvánítani, de az Ön kedvessége, embersége és gyorsasága nagy segítségemre volt.

Üdvozlettel:

Tóth Mária

Kérje ingyenes árajánlatunkat!
Töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat, csak 3 lépés az egész!