Vége a végtörlesztésnek, áprilisban jön az új csomag
A végtörlesztés utolsó napja volt ma. Azoknak, akiknek nem állt elegendő összeg rendelkezésére a folyószámláján, vagy nem rendelkezett a bank által kibocsátott ígérvénnyel, az sajnos lecsúszott. Gyakorlatilag mindenki megpróbált mindent, hogy élhessenek a lehetőséggel. Most áprilisig ki kellene húzni, akkor jön a következő lehetőség.
Kamattámogatás
Lehet, hogy még jobban is járnak azok, akik kibírják a következő három hónapot, ugyanis igen kedvező programot sikerült összerakni. A szokásos árfolyamrögzítés megint meglesz, tehát a svájci frankot 180 forinton, az eurót 250 forinton, a jent pedig 2,5 forinton lehet fixálni. Szintén nem változott, hogy a különbség a gyűjtőszámlán halmozódik.
Ami változott: A gyűjtőszámla, pont úgy, mint minden bankszámla, pénzbe kerül. Tehát kezelési költség, kamat, stb. Nos, viszont ennek nagy részét átvállalja a bank, valamint az állam, így szinte csak azt kell visszafizetni, ami összegyűlik.
A másik, hogy jóval hosszabb ideig, 2016 végéig lehet ezzel élni, vagyis 4 éven keresztül.

Még van idő
Ezt most jól át lehet gondolni. Ráadásul, amit egyre jobban hangoztatnak, hogy jön a megtakarítások ideje, szintén hasznos. Hiszen, ha az árfolyamrögzítés által megtakarított összeget nem elherdáljuk, hanem befektetjük, akkor akár, ha okosan körbenézünk, akkor akár több is visszajöhet, mint amit majd vissza kell fizetni. Érthetően, nyereséget kapunk. Ami ugye jó.
Most ebben az egészben az a ténylegesen legjobb, hogy kivételesen nem kell rohanni sehova, van idő arra, hogy mindenki végiggondolja, hogyan tud élni ezzel a lehetőséggel. Ehhez hozzájön az, hogy vannak ugyan, akik nem vehetik igénybe, vagy már sajnos nem tudják fizetni a törlesztőjüket, még mindig kérhetnek segítséget a Nemzeti Eszközkezelő Társaságtól, mivel a mostani időszakban jelentkeznek az ügyfeleknél (a bankok küldenek levelet az adósoknak), aik így még tudnak cselekedni. A NET segítsége elsősorban abból áll, hogy megvásárolja az adós ingatlanát, amit aztán bérlőként használhat a tulajdonos és később, lehetősége van a visszavásárlásra.
Itt az idő a cselekvésre! Kattintson most a cikk alatt található Kapcsolatfelvétel gombra!

Tetszik? Hasznos volt? Nyomd meg a gombokat! :)